Az iskolát egy sötét erdőben levő, magas fenyőfa tetején álló fészeknek képzelem el, amelyet a nap sugarai melegítenek. A fészek biztonságot, védelmet nyújt a fiókáknak, ott fejlődnek, nőnek fel. De mindez segítség nélkül nem sikerülhet, önmagukban védtelenek, elhagyatottak. Ezért az anyamadár segít nekik, táplálja, óvja őket. Mindenben a legjobbat szeretné nekik, akár saját életét is feláldozná értük. Én is ilyennek képzelem el a Domokos Pál Péter általános Iskolát is. Egy fészek, amely védelmez, óv bennünket a „fiókákat”. „Az anyamadarak” pedig a tanáraink, akik mindent megtesznek azért, hogy tanulhassunk, áldozatokat hoznak értünk.”